A Kádár-korszak nem csak a Trabantokról és a sorkatonaságról szólt, hanem meglepő módon a szórakozásnak is teret engedett, igaz, a maga sajátos, szocialista módján. Nem kellett feltétlenül az áhított, de nehezen elérhető „hanyatló Nyugatra” utazni, ha valaki vetkőzőszámot akart látni: Budapesten ugyanis több sztriptízbár is működött a rendszer árnyékában. Ezek a helyek a korabeli szórakozni vágyók és a devizára éhes állam számára is vonzóak voltak, rejtett színterei a társadalmi életnek. A bárokban jellemzően külföldi vendégek is megfordultak, akiknek a jelenléte tovább erősítette a helyek különleges, a hivatalos ideológiától eltérő atmoszféráját.
Ezek a sztriptízbárok a Kádár-korszakban egyfajta szelepet jelentettek a társadalmi feszültségek levezetésére, miközben persze szigorúan ellenőrzött keretek között működtek. A belépés nem volt mindenkinek engedélyezett, és a szórakozóhelyek gyakran a titkosszolgálatok látókörében voltak. A bárok létezése ugyanakkor rávilágít arra, hogy a szocialista Magyarország sem volt egy homogén massza, hanem rengeteg rejtett réteget tartalmazott. Ezek az éjszakai szórakozóhelyek egy sajátos színfoltot jelentettek a Kádár-rendszerben, melyek mára már a történelem homályába vesztek, ám emlékezetük megmaradt a kor tanúinak elbeszéléseiben.