A középkori íjászok a hadsereg elit alakulatát képezték, és képzésük, felszerelésük a kor legmagasabb színvonalát képviselte. Nem bárki válhatott íjásszá, hosszú és kemény kiképzésen kellett részt venniük, hogy a nyílvesszőt pontosan és hatékonyan tudják célba juttatni. A középkori hadseregekben az íjászok egyszerre történő lövése mögött taktikai okok húzódtak. A hatékony taktika és utánpótlás szóló teljes cikk a Liked.hu-n olvasható. Egyszerre történő lövés esetén a nyílzápor elsöprő hatást gyakorolt az ellenségre, demoralizálva őket és jelentős veszteségeket okozva, ezáltal megkönnyítve a lovagok és gyalogos katonák dolgát a közelharcban. Az íjászok emellett képzettek voltak a terep adottságainak kihasználásában, így hatékonyan tudták fedezni magukat a visszatámadások elől.
Amikor az íjászok kifogytak a nyílvesszőkből, különböző taktikákhoz folyamodtak a harctéren. Gyakran visszavonultak a hátsó vonalba, ahol újabb nyílvesszőket kaptak, vagy pedig a közelben elhelyezkedő utánpótlási pontokról töltötték fel készleteiket. Ha a visszavonulás nem volt lehetséges, a közelharcban használatos fegyverekhez folyamodtak, mint például a tőr vagy a rövid kard, bár ez nem volt az erősségük. Előfordult az is, hogy a csatamezőn talált nyílvesszőket használták fel újra, bár ez a módszer kevésbé volt hatékony a minőségbeli különbségek miatt.