A halál, mint örök és kimeríthetetlen téma, szinte minden alkotói műhelyben felbukkan. Azonban a megközelítés módja kulcsfontosságú: a téma feldolgozása lehet közhelyes és sablonos, vagy éppen mélyen érintő és szépen kidolgozott. A Luto teszt kapcsán éppen az volt a kérdés, hogy vajon melyik utat választja majd a játék, a klisékkel teli ösvényt, vagy a művészi kifejezés útját. Szerencsére a fejlesztők az utóbbi mellett tették le a voksukat, így a játék nem csupán egy újabb a halállal foglalkozó alkotás lett.
A Luto sikere abban rejlik, hogy képes volt elkerülni a halál témájának közhelyes megközelítéseit. Ehelyett egy mélyebb, személyesebb perspektívából közelíti meg a kérdést, amely a játékosok számára is átélhetővé teszi az élményt. A játékmenet és a narratíva összhangja emeli ki igazán a Lutót a hasonló témájú alkotások közül, megmutatva, hogy a halálról is lehet újszerűen és művészien beszélni. Ez a megközelítés nemcsak a játékélményt gazdagítja, hanem a halálról való gondolkodásunkat is árnyalhatja.